Mesterséges intelligencia előnyei: segítség egy felgyorsult világban

A mesterséges intelligencia hátrányait jobbára a hollywoodi science fiction filmek mutatták be. Az öntudatra ébredt MI vagy az emberek ellen forduló robotok tömege természetesen csak fantáziakép, egyelőre inkább komolyabb alap nélkül. Azonban már látható, hogy az embereket igenis megmozgatja egy önállóan dolgozó program, gép elképzelése. A mesterséges intelligencia előnyei viszont néha kevésbé dramatizálhatók, már-már unalmasan utópisztikusnak tűnnek. Pedig épp ennek a fordítottja igaz: az emberiség történetének egyik legnagyobb, legizgalmasabb ugrása előtt állunk, és ehhez valószínűleg az általunk írt programsorok szolgáltatják majd a trambulint.

A mesterséges intelligencia előnyei: kezdetben voltak az adatok

Mi, emberek – néhány zseni, fejszámolóművész kivételével – nem vagyunk jók abban, ha sok adatot kell észben tartanunk. Kínjainkat és megpróbáltatásainkat csak fokozza, ha ezekkel az adatokkal kezdeni is akarunk valamit, például rendezni, szűrni, tanulságot levonni. Amíg nem kellett ennyi mindennel törődnünk, elég volt a papír, a toll, később az Excel-tábla.

Most azonban olyan korban élünk, amelyben naponta, óránként, másodpercenként adatok milliói keletkeznek. Az ezzel kapcsolatos munka tehát a homo sapiens számára alapvetően nehéz, és bizonyos szint fölött szinte megoldhatatlan feladat. Itt jön a képbe a mesterséges intelligencia, amely az adathalmazzal értelmes munkát végez a mi közreműködésünk nélkül is.

Kényelem

mesterseges-intelligencia-elonyei-kenyelem

Rögtön meg is érkeztünk az egyik legfontosabb emberi motivációhoz. Kényelemre törekszünk, az unalmas, ismétlődő tevékenységektől szeretnénk megszabadulni, hogy számunkra kellemesebb dolgokkal foglalkozhassunk. Ezért olyan programokat írunk, amelyek képesek lesznek zokszó nélkül mindig ugyanazt és ugyanazt és ugyanazt csinálni.

Megtanítjuk arra a mi test nélküli szolgálóinkat, hogy melyek a szabályok, és azoktól az MI nem fog eltérni. Elég egy erősen robotizált gyárat vagy a mesterséges intelligenciával felszerelt gépsorokat megnézni, hogy lássuk: az ott dolgozók számára kényelmesebb munkahelyet teremtettünk.

A kockázat csökkentése

mesterseges-intelligencia-elonyei-kockazat-csokkentese

Maradjunk csak az előbbi, gyáras példánál! Az ember nem tökéletes lény: elfárad, hibázik, nem képes extra hosszú ideig ugyanolyan teljesítményt nyújtani. Pihenni, ennie, innia és aludnia is kell. Az emberi hiba súlyos összegekbe kerülhet nagy összegű pénzeszközök kezelésénél, egy összeszerelő-csarnokban pedig még halálesetet is eredményezhet az odafigyelés hiánya.

A mesterséges intelligenciai előnyei közé tartozik, hogy nincsen emberi szükséglete. Mivel nem biológiai alapú, nincs kitéve az abból a létből fakadó gyengeségeknek. Éveken át ugyanúgy hozza a „normát”, amire beprogramozták, amit elvárnak tőle. Sőt, ma már a gépi tanulás egyre fejlődő lehetőségei miatt még az is kijelenthető, hogy idővel okosabb is lesz.

Elfogulatlanság

mesterseges-intelligencia-elonyei-elfogulatlansag

Az állásra jelentkezők önéletrajzát – legalábbis a toborzás egy bizonyos fázisában – sok vállalat már mesterséges intelligencia segítségével előszűri. Sőt, egyre több példa van arra is, amikor az MI egy beszélgetés során a jelentkező megnyilvánulásait monitorozza, és észrevételeivel segíti a toborzó dolgát. Miért mondhatjuk erre, hogy pozitív folyamat? Azért, mert a mesterséges intelligencia előnyei közé tartozik az elfogulatlansága. Számára minden ember ugyanolyan, nincsenek vallási, nemi, származási vagy ideológiai előítéletei – legalábbis ha így alkotják meg (és erre törekszenek a készítői). Ez a technológia tehát a pártatlanság ígéretét, reményét is elhozta nekünk.

Orvostudomány

mesterseges-intelligencia-elonyei-orvostudomany

A világ minden táján, és nemcsak a koronavírus-járvány okán, az egészségügyben dolgozók leterheltsége fokozódik. A gyarapodó és közben elöregedő emberiség trendje is azt vetíti elő, hogy az orvosoknak minden eddiginél több esetük és páciensük lesz. A mesterséges intelligencia előnyei itt tényleg nyilvánvalóak: a diagnózis felállításánál már most is – bizonyos területeken, például röntgennél vagy CT-nél – az algoritmusok már az emberi szintet hozzák, vagyis nem tévednek többet, mint az emberek. Mivel a tanulás számukra ezernyi, milliónyi új adat benyelése, egész egyszerűen hamarabban és pontosabban lesznek képesek egy-egy lelet alapján megállapítani a betegséget.

Sőt, az előrejelzések terén alkot csak igazán nagyot az MI, hiszen ez az orvoslásban azt jelenti: a tünetek alapján már jóval előbb információnk lesz egy várható betegségről, és emiatt idejében léphetünk a nagyobb baj megelőzésével.

Biztonság

mesterseges-intelligencia-elonyei-biztonsag

Az arcfelismerő rendszerek elterjedésével kapcsolatban sokan fogalmazzák meg ellenérzésüket. Pedig itt is hasonló elv érhető tetten, mint az orvosi példánál: a mesterséges intelligencia eltárolja a fotókhoz tartozó ember nevét, és például az utcai kamerákkal összekötve segíti a bűnüldöző szervek munkáját. Mindez hétköznapi nyelven: hamar kiszúrja a téren átgyalogló, de már régóta körözött gyanúsítottat is.

Fokozott biztonsági ellenőrzést kívánó intézmények, például repterek, erőművek, stratégiai infrastruktúrák esetében ennek felmérhetetlen előnye lehet.

Ügyfél- és panaszkezelés

mestersges-intelligencia-elonyei-ugyfelkezeles

A fogyasztókkal való kapcsolattartás, panaszfelvétel emberfeletti munka. Kezelni kell az emberek minden apró-cseprő baját, észrevételét, elviselni a hangulatingadozásaikat és a szidalmaikat. Ebbe könnyű mentálisan belefáradni, ráadásul egy ügyfélkapcsolatos egyszerre csak egy embernek tud segíteni. Nem így a mesterséges intelligencia, amely szinte bármennyi bejövő megkeresést egyidőben „fel tud venni”.

A rendkívüli tempóban fejlődő hangfelismerésének köszönhetően egyre emberibb hangon képes az igényeknek megfelelni. Ráadásul sosem lesz ideges, és a beléprogramozott tökéletességgel látja el munkáját. A kényes feladat elvégzését tehát nyugodt szívvel rábízhatjuk.

Klímabarát megoldások

Környezetünk talán az egyik legkomplexebb rendszer. Az abból származó adatok intelligens feldolgozásához, az ebből fakadó proaktív beavatkozásokhoz szintén egy mesterséges intelligencia kell. Jobb forráselosztás is lehetséges lesz: már a magyarok is megtapasztalták, milyen az, amikor a lakás erre a célra beszerzett berendezése a szenzoroktól jövő jel hatására automatikusan állít a páratartalmon és a hőmérsékleten.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

© 2022 Bixpert. All Rights Reserved.

KAPCSOLAT

Szeretne többet megtudni szolgáltatásainkról és termékeinkről?

Vegye fel velünk a kapcsolatot, munkatársunk készséggel áll rendelkezésére a BI-t érintő kérdéseiben!

Mi iránt érdeklődik?