Megvannak a BCE-vel közösen szervezett adatvizualizációs verseny győztesei – képekkel!

Forma-1, boldogság, földrengések: e három témakörben hirdettünk meg egyetemisták számára adatvizualizációs pályázatot a Budapesti Corvinus Egyetem Informatikai (BCE) Intézetével közösen. December 4-én pedig kihirdettük a győzteseket is.

A MicroStrategy platformjára épülő dashboardok közül a legjobb 10 pályamunkát a Bixpert választotta ki, a dobogós helyezések sorrendjét pedig a Bixpert-BCE közös zsűrije állapította meg. Összesen 45 hallgató adott be 17 pályaművet, amelyet a tartalom, történet, befogadhatóság, külalak, interaktivitás és haladó funkciók szempontjainak figyelembevételével osztályoztunk.

Így értékeltük a pályázatot:

  • egyedülálló kezdeményezés, mely
  • egy új lehetőséget ad diákoknak tudásuk bemutatására,
  • próbára teszi tárgyi tudásukat, kreativitásukat egyaránt
  • megmutatta, hogy a MicroStrategy mennyire könnyen és jól használható platform

Különös erősek voltak a legjobb pályázatok a dizájnban és az egységes megjelenésben, az adatok dúsításában és az elemzésben. Elmondható, hogy a döntőbe jutott pályázatok céges környezetben is megállnák a helyüket.

A pályázat győztese, a Bixpert által felajánlott 100 000 forintos jutalom gazdája a Szabó Ádám, Lőrincz Anna, Timár Barnabásból álló csapat lett. Ők a World Happiness Report Analysis adatkészletére építették pályaművüket.

 

A 2. helyezett Li Liu lett, aki a Forma-1 adatsorait elemezte.

A 3. helyen Maschek Ervin végzett, aki a World Happiness Report adatkészletével dolgozott.

Így zajlott a jó hangulatú eredményhirdetés:

Gratulálunk a győztesnek, a további helyezetteknek, és a pályázatban induló minden egyes résztvevőnek, bízunk benne, hogy a jövőben is lesz lehetőségünk ilyen fajta együttműködésre!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

© 2022 Bixpert. All Rights Reserved.

KAPCSOLAT

Szeretne többet megtudni szolgáltatásainkról és termékeinkről?

Vegye fel velünk a kapcsolatot, munkatársunk készséggel áll rendelkezésére a BI-t érintő kérdéseiben!

Mi iránt érdeklődik?