Gartner BI Bake-Off összefoglaló

Idén korábban együtt versenyeztünk a Microsofttal, Tableauval és a Qlikel, hogy bemutassuk az adat felderítési lehetőségeinket a Gartner BI Bake-Offon. Ennél az éves vállalati analitikai eseménynél minden cég azt a feladatot kapta, hogy elemezze az Amerikai Oktatási Hivatal adatait, arra a kérdésre válaszolva, hogy a SAT vizsgán szerzett pontjaik és a főiskolai tandíj összefüggésbe hozható-e a jövőbeli jövedelmükkel?

 

Magabiztosan és izgatottan fogadtuk ezt a kihívást, és mint kiderült a 15 kategóriából 13-ban a legjobbak voltunk. A következő 5 dolog kiemelt minket a BI tömegből:

 

1. Adatelőkészítés egyszerűsége

 

A MicroStrategy 10-el könnyebb az adatokkal dolgozni, mint valaha. Segítségével különböző forrásokból egyesíthetünk adatokat, beleértve a Hadoopot, adatbázisokat, honlapokat, Excel fájlokat és még sok mást. Egyszerűen tudtuk szerkeszteni az adathalmazunkat közvetlenül MicroStrategyben, azonnal kivettük az irreleváns számokat az irányítószámokból, felosztottuk oszlopokat NULL értékek alapján, az államok rövidített nevét teljes névre cserétük és így tovább. Ezek után, hogy a Gartner által kapott adatokat gazdagítsuk bevontuk a Wikipediát, mellyel az Egyesült Államok adatait bevétel szinten is rendezhettük. A MicroStrategy automatikusan azonosította és összepárosította az attribútumokat, mely megkönnyítette a kereszt-funkcionális analitikai folyamatot.

 

2. Gyors Dashboard tervezés

 

Információ gazdag Dashboard tervezése még sosem volt gyorsabb. Földrajzi attribútumokat használtunk minden államhoz, hogy elkészítsük az Egyesült Államok térképét, majd a minimum SAT pontszám követelmények alapján színátmenetet használtunk. A térkép mellett hozzáadtunk oszlop diagrammokat, hogy vizuálisan is rangsoroljuk a minimum SAT pontszám követelményeket, diploma utáni jövedelmeket és a tandíjakat az egyes iskolákban. A szűrő panelbe Drag & Drop segítségével megkaptuk az átlagos SAT pontszámokat, mellyel mélyebb, helyszín alapú elemzést végezhettünk.

 

3. Szabályozott megosztás

 

A MicroStrategy biztosítja, hogy semmilyen adat nem túlexponált. Amint a Dashboardunk elkészült bemutattunk, hogy hogyan osztható meg úgy, hogy egyszerre biztonságok és szabályozott maradjon egy központi szerverre való feltöltéskor. Innen minden egyes projekt tag egyéni hozzáférést kaphat a Dashboard különböző elemeihez. Fontos, hogy az adatok szabályozottan legyenek megosztva, hogy a felhasználók megbízzanak a Dashboardban. Ez a megközelítés a forrással kereszthivatkozásokat hoz létre, így a biztonságok megosztás megoldható.

 

4. Együttműködés

 

A bemutatót a Dashboardok automatikus megosztás funkciójával folytattuk. Például a Dashboard minden hó elsején előre időzítetten kiküldhető, hogy a marketing és értékesítési csapatokat naprakészen tartsa a konverziókkal kapcsolatban. A felhasználók hozzáfűzhetnek további jegyzeteket a Dashboardhoz, mellyel konkrét jelenségek az adatokkal együtt nyilvánvalóvá válnak.

 

5. Irodai mobil alkalmazások

 

Bemutatónk zárásaként megmutattuk, hogy a MicroStrategy mobil platform hogyan használható egyedi, natív alkalmazások létrehozására Android és iOS rendszerekre. Létrehoztunk egy egyetemi útmutatót a mobil felhasználók számára, melyen zökkenőmentesen bemutattuk panelről panelra lapozva különböző vizualizációkat. Az alkalmazás még érintés optimalizált is volt az egyetemi útmutató használatát megkönnyítve. Információkra nagyítás vagy régió-specifikus művelet is gyors, egyszerű és könnyű.

 

Milyen konklúziót vontunk le ebből a tapasztalatból? Minél nehezebb bekerülni az iskolába annál nagyobb fizetési sávba lehet kerülni az egyetem elvégzésekor. Az adatok vizualizálása közben összefüggéseket találtunk a család jóléte, SAT pontszámok, tandíjak és jövedelmi lehetőségek között diploma megszerzése után. Habár adataink azt is kiemelték, hogy szakoktatásban való részvétel jó befeketetés, egészségügy és tudomány-központú képzések jelentősen megtérülő befektetésnek bizonyulnak a tandíjakhoz viszonyítva.

 

Nézze meg Ön is a bemutatót, hogy lássa, hogyan ásunk le az adatok mélyébe az erőteljes adatfelfedező eszközeinkkel.

 

 

 

Forrás: https://www.microstrategy.com/us/learn/blog/september-2016/highlights-from-the-gartner-bi-bake-off

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

© 2022 Bixpert. All Rights Reserved.

KAPCSOLAT

Szeretne többet megtudni szolgáltatásainkról és termékeinkről?

Vegye fel velünk a kapcsolatot, munkatársunk készséggel áll rendelkezésére a BI-t érintő kérdéseiben!

Mi iránt érdeklődik?