Forma-1, boldogság, földrengések: adatvizualizációs versenyt hirdettünk egyetemisták számára

Forma-1, boldogság, földrengések: adatvizualizációs versenyt hirdettünk egyetemisták számára


Számunkra kiemelt fontosságú, hogy mindennapi, profitorientált és értékteremtő működésünk mellett a társadalomban is jelen legyünk. Emiatt ajánlottunk fel például ingyen szolgáltatásokat cégek részére a karantén idején, és emiatt veszünk részt az egyetemi képzésben is, ezzel támogatva a mi területünk iránt érdeklődő diákokat is.
Nemrég új szintre emeltük a tehetségek felkutatását és elismerését. A Budapesti Corvinus Egyetem Informatikai Intézetével közösen ugyanis pályázatot hirdettünk egyetemi polgárok részére. Ennek témája az üzleti intelligencia egyik legjobban fejlődő, látványos területe: az adatvizualizáció.
Arra kértük a versenyre jelentkezőket, hogy több, előre megadott adatkészletből válasszanak egyet, és készítsenek hozzá az általunk forgalmazott MicroStrategy platformjával látványos vizualizációt / dashboardot.

A választható adatkészletek
A feladat izgalmasságáról a három, egymástól különböző, de jól ábrázolható téma gondoskodott. Ezekről van szó:
A FIA Formula One World Championship, vagyis a Forma-1 1950 és 2020 közötti adatai (versenyek, pilóták, konstruktőrök, selejtezők, körök, köridők, boxkiállások és bajnokságok).
A World Happiness Reportot az ENSZ 2012 óta publikálja, az alapján rangsorolva az országokat, hogy állampolgáraik mennyire érzik boldognak magukat. Az adatokat 160 országból gyűjtik, a 15 éven felüli populáció demográfiailag reprezentatív megkérdezésével.
A National Earthquake Information Center (NEIC) határozza meg a világszerte bekövetkező összes jelentős földrengés helyszínét és nagyságát, és ezt az információt azonnal eljuttatja a nemzeti és nemzetközi ügynökségekhez, tudósokhoz és a nagyközönséghez is. A NEIC adatbázisából szabadon lekérdezhetők az elmúlt évtizedek földrengései.

Nemcsak kértünk, adunk is
A tehetségeket, érdeklődőket kiemelten segítjük a verseny során:

  • elérhetővé tettük számukra a MicroStrategy Desktop platformot,
  • előadásokat, workshopokat tartunk számukra,
  • készségesen osztjuk meg velük az üzleti intelligencia iparágban szerzett több mint húszéves tapasztalatunkat is.

A díjazás
Természetesen a nyertest pénzjutalomban részesítjük, amely 100 000 forint. Emellett hisszük, hogy a pályázók többsége későbbi karrierje során jól hasznosítja a velünk, a MicroStrategy platformján megszerzett tudást.

Elbírálás és eredményhirdetés – folyamatban
A beküldött munkákat a BiXPERT munkatársaiból és egyetemi oktatókból álló szakértő zsűri értékeli majd, és választja ki a legjobb, leginkább innovatív pályaműveket.
A regisztráció már lezárult, a jelentkezők 2020. november 27-ig kapnak lehetőséget pályaművük feltöltésére az erre megadott rendszerbe.

Az adatvizualizációs verseny végeredményét honlapunkon és közösségi felületeinken is közzétesszük.

microstrategy
jedox
visualcrossing
exasol
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

© 2020 Bixpert. All Rights Reserved.

Bixpert süti tájékoztató

A honlappal kapcsolatos felhasználói élmény fokozásának érdekében, az Adatkezelési–, valamint a Cookie Tájékoztatóban foglaltak alapján, honlapunkon sütiket alkalmazunk.

Elfogadom az Adatkezelési–, valamint a Cookie Tájékoztatóban foglaltakat.

KAPCSOLAT

Szeretne többet megtudni szolgáltatásainkról és termékeinkről?

Vegye fel velünk a kapcsolatot, munkatársunk készséggel áll rendelkezésére a BI-t érintő kérdéseiben!

Mi iránt érdeklődik?