Fiatal tehetségek a MicroStrategy játszóterén: lezajlott a 3. Adatvizualizációs verseny

A Bixpert és a Corvinus idén is megrendezte az Adatvizualizációs versenyt, amelynek választható témakörei az IMDb, a BoardGameGeek és a WHO adatbázisai voltak. Mit kell tudni a versenyről? És kik állhattak fel idén a képzeletbeli dobogóra? Tóth András, a Bixpert BI tanácsadója segítségével összegyűjtöttük egy blogposztba a legfontosabb tudnivalókat!

„A Bixpert szellemiségéhez tökéletesen illeszkedik a fiatal tehetségek felkarolása, olyan lehetőségek biztosítása, ahol az ifjú szakemberek kipróbálhatják magukat. A cég korábban a Miskolci Egyetemmel is kapcsolatban állt, innen jött az ötlet, hogy miért ne lehetne a szakmai kapcsolatokat kiterjeszteni és a Budapesti Corvinus Egyetemmel is partnerségre lépni. A folyamatot segítette, hogy egy volt kollegám, Nagy Zsuzsanna és én is a Corvinus BI szakos hallgatói voltunk, így a cég részéről mi fogtunk össze a kezdeményezést. Az egyetem oldaláról Kő Andrea állt a szervezés élére, végső soron az ő ötlete nyomán született meg a verseny 2020-ban.” – mondta el Tóth András.

Az együttműködés elindulása óta a kötelék csak szorosabb lett, a MicroStrategy beépült az oktatásba, a Bixpert szakemberei pedig már több tárgy esetében is oktatóként  vannak jelen az intézményben.

A verseny felépítése

A verseny kiírását megelőzően az egyetem és a Bixpert közösen kiválasztja azt a 3 fő témakört, amiben nevezhetnek az indulók. Minden évben igyekeznek populáris témákat választani és törekednek arra is, hogy legalább az egyikben sok mérőszám legyen, kedvezve a közgazdász megközelítésnek. A témákhoz aztán adatkészleteket keresnek, az adatokat előkészítik, hogy a fő fókusz az elemzéseken, az összefüggések feltárásán legyen. Összeállítják a verseny menetrendjét, meghatározzák a képzések idejét és a konzultációs időpontokat is.

A részvevőknek a választott témához tartozó adatkészleteket kell elemezniük. A cél az, hogy minél érdekesebb összefüggésekre bukkanjanak és ezeket különféle vizualizációs megoldásokkal jelenítsék meg. Ehhez a MicroStrategy Workstation szoftvert használják. Ahhoz azonban, hogy a szoftverhasználat ne okozzon gondot, néhány alkalmas képzéseket is szerveznek, ahol megmutatják a rendszerhasználat alapjait. Mivel a szoftver intuitíven, könnyen használható, logikusan felépített, így ennyi idő jellemzően elegendő az alapok elsajátításához.

A beérkezett pályaműveket egy meghatározott szempontrendszer alapján értékelik ki, ilyen értékelési szempont például a design, a dokumentáció stb. A legjobb 5 pályaművet a pályázók a díjátadó eseményen be is mutatják. A díj jellemzően pénzjutalom, de nem elhanyagolható az sem, hogy a hallgatók olykor megajánlott jegyet kapnak a munkájukra és nem mellesleg jól mutat az önéletrajzban is.

Az idei megmérettetés

Idén rendezték meg a harmadik adatvizualizációs versenyt, amelynek díjátadójára május végén került sor. A jelentkezők a IMDb, a BoardGameGeek és a WHO adatkészletei közül választhattak, a legtöbben a filmes téma irányába indultak el. Összesen 76 hallgató jelentkezett és 20 pályamunkát nyújtottak be.

A verseny helyezettjei:

  1. hely – Nagy Zsuzsanna – Papp Mercédesz – Angeli Imre – Top 250 film (IMDb)
  2. hely – Gazdik Noémi – Korbély Csongor – Réti Péter – Top 250 film (IMDb)
  3. hely – Ádány Balázs – Ásványi Marcell – Rábai Barna – Társasjátékok (BoardGameGeek) / Utasi Zsófia – Sélley Levente – Szentkirályi Márton –Top 250 film (IMDb)
  4. hely – Bizderik Erik – Dezsényi György –Társasjátékok (BoardGameGeek) / Truong Ngoc Linh – Fülöp Kitti Mariann – Tüske Zsuzsanna – Top 250 film (IMDb)

Különdíjban részesült:

Tell Márk – Egészségügyi kiadások (WHO)

Bánkuti Zoltán, a Bixpert ügyvezetője igazgatója a nagy számú érdeklődőt és a szakmailag nívós megoldásokat emelte ki. „Az adatelemzési munkánk végső célja az, hogy ügyfeleink még biztosabb, megalapozottabb üzleti döntéseket hozzanak. Ehhez elengedhetetlen, hogy egyszerűen és vonzó formában mutassuk be munkánk végeredményét, hogy a laikusabb szem is könnyen átlássa az eredményeket. A Corvinus díjazott hallgatói egy első látásra populárisabb adatsort tettek látványosabbá, méghozzá az összefüggések ügyes, hatékony feltárásával. Jó látni, hogy szakmai utánpótlás tekintetében nem lesz okunk a panaszra.”

Gratulálunk a helyezetteknek és izgatottan várjuk a jövő évi megmérettetést!

Íme egy kis ízelítő a pályamunkákból!

Részlet az első helyezett pályamunkából

Részlet a második helyezett pályamunkából.

Részlet a harmadik helyezett pályamunkából.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

© 2022 Bixpert. All Rights Reserved.

KAPCSOLAT

Szeretne többet megtudni szolgáltatásainkról és termékeinkről?

Vegye fel velünk a kapcsolatot, munkatársunk készséggel áll rendelkezésére a BI-t érintő kérdéseiben!

Mi iránt érdeklődik?