Skip to main content

Az üzleti intelligencia története

Cégünk idén 20 éves, és az elmúlt két évtizedben együtt fejlődtünk az üzleti intelligencia gyorsan változó, egyre professzionálisabbá váló területével. De hol is kezdjük, ha fő tevékenységünk históriáját szeretnénk röviden bemutatni?

Az üzleti intelligencia fogalom megalkotása

Meglepő módon az – az informatika nézőpontjához viszonyított – ősidőkbe kell visszautaznunk. Ekkor, a számítógépeket még nem ismerő 19. században egy bizonyos Richard Millar Devens alkotta meg a Business Intelligence fogalmát. Ő írta le ugyanis, hogy a Sir Henry Furnese nevű bankár információk begyűjtésével, elemzésével hozott meg olyan üzleti döntéseket, melyekkel felülkerekedett versenytársain.

A következő fontos mérföldkőnek egy találmány bizonyult: 1956-ban az IBM szabadalmaztatta az akkor forradalmi tudású, 3,75 megabájtos hard disket. Ugyancsak e hárombetűs vállalat számítógép-tudósa, Hans Peter Luhn egy 1958-as írásában fektette le az üzleti intelligencia legfontosabb elveit, folyamatát.

A holdraszállás évében, 1969-ben az amerikai Ted Codd megalkotta az adatbázis menedzsmentet, hogy az összes céggel kapcsolatos adatot hatékonyan fel lehessen dolgozni. Az 1970-es években az a gyakorlatban egyre nagyobb tért nyerő számítógépekkel az első BI beszállítók is bemutatkoztak. Ilyen volt például a ma is jól ismert SAP, Siebel vagy a 2005 óta az Oracle tulajdonában működő JD Edwards. Az 1970-80-as években azután a Decision Support Models (DSS) alkalmazása terjedt el például a légiközlekedésben, szállodaiparban vagy logisztika területén a bevételoptimalizálás érdekében.

1989-ben Howard Dresner, a Gartner elemzője behozta a köztudatba a Business Intelligence (BI) egyszer már létezett fogalmát, és ma is így nevezzük ezt a területet. Az 1990-es évek fejlesztései közé tartozik a supply chain management (SCM), a customer relationship management (CRM), amelyek már nagyot lendítettek a cégek logisztikai-pénzügyi tervezésének menetén. Ekkorra tehető az adattárházak kialakulása, melyek használata az ezredforduló végére nagyvállalati környezetben valósult meg. Az 1990-es évek végén beszélhetünk a Business Intelligence 1.0-ról: egyelőre IT-sok, analitikus szupersztárok kellettek a rendszerek működtetéséhez és az adatok értelmezéséhez.

A 2000-es évek első évtizedében azután beköszöntött a BI 2.0 korszaka, vagyis egyre nagyobb kapacitású, egyre gyorsabban dolgozó és komplexebb BI technológiák terjedtek el. Az önkiszolgáló rendszerek színre lépésével a nem professzionális felhasználók számára is elérhető lett a BI-eszközök használata, a szélessávú internet pedig a felhőtechnológiát hozta a rendszerbe, miközben az adatvizualizáció és a mobil BI térnyerésének is tanúi lehettünk.

Persze egy pillanatra sem szabad elfelejteni, hogy a fejlett technológiai megoldásokon kívül a legfontosabb tényező az üzleti intelligenciában: az emberi szakértelem. Mi, a Bixpert-nél ebben hiszünk, és partnereink is visszajelzik, hogy ez számukra is fontos szempont.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

© 2022 Bixpert. All Rights Reserved.

KAPCSOLAT

Szeretne többet megtudni szolgáltatásainkról és termékeinkről?

Vegye fel velünk a kapcsolatot, munkatársunk készséggel áll rendelkezésére a BI-t érintő kérdéseiben!

Mi iránt érdeklődik?