Skip to main content

Adatvizualizáció: jelentés a számok mögött

A technológia fejlődése az adatvizualizáció szempontjából igazi áldás. Ahogy finomodnak a technikák, úgy válik egyszerűbbé az adatok még látványosabb és érthetőbb megjelenítése. A Big Data egy óriási fegyver, amit ha a cég jól használ, akkor a határ a csillagos ég.

Az adatvizualizáció ereje

Az adatvizualizáció szerepe a megértés segítése. Mivel bizonyított, hogy az emberek a vizuális információt nagyobb hatékonysággal képesek befogadni, így nem csoda, hogy az adatok értelmezése is egyszerűbb, ha látjuk őket.

Az adatok vizuális megjelenítése a Big Data korában már-már alapelvárás. Naponta jönnek létre adattengerek, amik önmagukban semmit sem jelentenek a befogadók számára. A statisztika helyett történetekre van szükség, amit az adatvizualizáció képes megadni. Így láthatók a számok mögött a fogyasztók, miközben a zaj még inkább háttérbe szorul.

Ahhoz, hogy a történetek megmutassák magukat a forma és a tartalom egészséges egyensúlyát kell megtalálni, ez pedig igazi művészet. Ha túl egyszerű a megjelenítés, akkor nem kelti fel a figyelmet, ha viszont túlságosan telített, akkor könnyen elveszik a lényeg és a mondanivalót, az üzenetet nem lehet egyértelműen leszűrni.

Bármilyen iparágról is legyen szó, az adatvizualizáció gyümölcsöző eredményeket hozhat. Ez az eszköztár egyesíti a kreatív történetmesélés és az elemzés jellemzőit egy olyan formában, hogy az akár laikusok számára is értelmezhető és érthető.

Előnyök végtelen sora

A vizualitás egyfajta közös nyelv, ami lehetővé teszi, hogy még az eltérő nyelven beszélők is közös nevezőre tudjanak jutni. Nemcsak a befogadókat hozza egy platformra, hanem magukat az adatokat is. Segítségével fény derül a nyers adatokból, a Big Data tengeréből még nem kiolvasható összefüggésekre, a korábbi adatok és eredmények elemzésével és a jelen helyzet feltárásával pedig előrejelzéseket lehet tenni, trendeket lehet felvázolni.

Az idő egy furcsa tényező, amivel a legtöbb elemzési és megjelenítési eszköz nem tud mit kezdeni. Az adatvizualizáció azonban képes az idő tényezőt beépíteni és jól használni. Az idő dimenzió integrálásával óriási piaci előnyökre lehet szert tenni.

Az adatvizualizáció eszköztára

A vizualizációs módszerek tárháza igen színes. Biztosan mindenkinek ismerős lehet a jó öreg oszlopdiagram, ami a maga egyszerűségével és nagyszerűségével lopta be magát a szívekbe, vagy a kördiagram, amit mindenki már az általános iskolában megjegyzett, ha máshogy nem, akkor a tortaszeletes példákon keresztül. Ezek is az adatvizualizáció eszköztárába tartoznak, annak egyszerűbb és letisztultabb képviselői.

Adatvizualizáció

Az adatvizualizáció jelenthet diagramokat, táblázatokat, térképeket, grafikonokat és infografikákat egyaránt.

  • Diagram: klasszikus megjelenítési forma, ami a legtöbb ember számára könnyen olvasható. Alkalmas trendek, időbeli eltérések megjelenítésére.
  • Táblázat: a mindennapok részét képezik a táblázatok, amik a Big Data megjelenítésének egyszerű formái. Lényeges, hogy minél összetettebb egy táblázat, annál nehezebb a befogadás és megértés.
  • Térkép: a térképek, map-ek az egymáshoz képesti elhelyezkedést mutatják meg. Legtipikusabban a földrajzi viszonylatban szokták alkalmazni.
  • Grafikon: két mennyiség összefüggéseinek ábrázolására a legalkalmasabb a grafikon.
  • Infografika: ahogy a neve is utal rá, az infografikával információt adunk át grafikus módon. Egy informatív illusztráció, ami szövegből, rajzokból, képekből, ábrákból áll össze.

A fenti nagy kategórián felül van néhány tipikus megjelenítési mód, amit érdemes említeni:

  • Szórásdiagram: a szórásdiagram vagy pontfelhő diagram felfedi, hogy két változó között milyen kapcsolat áll fenn, van-e közöttük függés. Megmutatja a terjedelmet, az eloszlási mintázatot és a kiugró értékeket is.
  • Gantt-diagram: segítségével a tevékenységeket és feladatokat lehet ábrázolni. Célja ezek időbeli elhelyezése, így láthatóvá válik, hogy mikor mi történik a szervezetben.
  • Hőtérkép: a hőtérkép különféle színekkel mutatja meg az adatok eloszlását, például egy weboldal esetén azt, hogy mely részek érdeklik leginkább a látogatókat, hol időznek a legtöbben.
  • Hisztogram: a hisztogram nem más, mint a metrikusan skálázott tulajdonságok ábrázolása egymás mellé helyezett oszlopok segítségével.
  • Mátrix: a mátrixok olyan táblázatok, amelyeket számokból álló sorokra és oszlopokra bontunk.
  • Idővonal: az idővonal megmutatja a múlt és a jövő eseményeinek időbeli sorrendjét, egymásutániságát.
  • Szófelhő: egymással kapcsolatban álló szavakból összeállított illusztráció, amelyben a gyakoribb szavak nagyobb betűkkel, a kevésbé gyakoriak kisebbekkel jelennek meg.
  • Fatérkép: az adatokat hierarchikusan ábrázolja és segíti a minták felismerését.

Hol használják az adatvizualizációt?

Az adatvizualizáció széles eszköztára változatos helyzetekben, területeken használható. Összegyűjtöttünk néhány tipikus felhasználási területet!

Tudományos munka

A kutatási eredmények láthatóvá és érthetővé tételében a vizualizáció fontos szerephez jut. Külön nevet is kapott ez a terület, ez a SciVi. A tudományos szakemberek ennek segítségével sokkal hatékonyabban képesek átadni a kutatások lényegét, megjeleníteni azok fontosságát.

Kereskedelem és marketing

A kereskedelem és marketing területe meglehetősen adatvezérelt. A felhasználók viselkedésének követése adatot generál, ezt a legkönnyebben adatvizualizációs eszközökkel lehet megjeleníteni. Így első pillantásra látszik, hogy mi az, amire érdemes hangsúlyt fektetni és mi az, amire kevésbé.

Pénzügy

A gazdasági mutatók legtöbbje könnyebben és jobban megérthető, ha vizuálisan ábrázolják. Nem véletlen, hogy minden pénzügyi jelentés bővelkedik a megértést segítő diagramokban, ábrákban.

Építészet

Az építészet is előszeretettel alkalmazza az adatvizualizációs technikákat. Legismertebb példája ennek az épület hőátbocsátási tényezőjének megmutatása hőtérképen.

Logisztika

A különféle szállítási útvonalak meghatározásának hatékony módja az adatvizualizáció eszközeinek csatasorba állítása.

A Bixpertnél hisszük, hogy ha munkára fogjuk az adatokat, akkor azok a cég fejlődését támogatják. Kíváncsi vagy, hogyan dolgozunk és hogy érünk el eredményeket a MicroStrategy, az Exasol, a Jedox és a Visual Crossing segítségével? Kattints, és ismerd meg a Bixpertet!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

© 2022 Bixpert. All Rights Reserved.

KAPCSOLAT

Szeretne többet megtudni szolgáltatásainkról és termékeinkről?

Vegye fel velünk a kapcsolatot, munkatársunk készséggel áll rendelkezésére a BI-t érintő kérdéseiben!

Mi iránt érdeklődik?